FC Barcelona
A kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A klub megalapítása a Hans Gamper nevéhez fűződik, akinek katalán beceneve Joan volt. Gamper 1899. október 22-én hirdetést adott fel a helyi sportmagazinban, egybarcelonai székhelyű labdarúgócsapat létrehozásának céljával. 1899. november 29-én Gamper elnökletével Gimnas Soléban került sor az egyesület első gyűlésére. Az összejövetelen résztvevők névsora a következő volt: Hans Gamper, Gualteri Wild, Lluis d'Ossó, Bartomeu Terradas, Otto Kunzle, Otto Maier, Enric Ducal, Pere Cabot, Carles Pujol, Josep Llobet, John Parsons és William Parsons. A gyűlés határozata alapján megalakult a klub, melynek első elnöke Gualteri Wild lett, aki feladatai mellett játékosként is szerepet vállalt a csapat munkájában.[1]
A csapat első mérkőzésére Bonanovában került sor, egy angol kivándorlókból álló csapat ellen. Az összecsapást az angol együttes nyerte meg 1:0 arányban. A meccs érdekessége, hogy az angol csapatban néhány Barcelona játékos is szerepelt a mérkőzés során. Az egyesület első, saját tulajdonú hazai pályájának hivatalos megnyitójára 1909. március 14-én került sor.[1]
A klub az 1901–1902-es évadban megnyerte a Macaya Kupát, az 1904–1905-ös és az 1908–1909-es szezonban pedig katalán kupát. Az utóbbin 1922-ig még nyolc alkalommal diadalmaskodtak (1910-ben, 1911-ben, 1913-ban, 1916-ban, 1919-ben, 1920-ban, 1921-ben és 1922-ben). Emellett a spanyol labdarúgókupában is eredményesen szerepelt a csapat és több alkalommal is sikerült elhódítania a trófeát (1910-ben, 1912-ben, 1913-ban, 1920-ban és 1922-ben).[1]
1920-tól 1950-ig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
1922-ben került felavatásra a Les Corts Stadion, mely a klub egyik legsikeresebb időszakának lett a helyszíne. Az egyesület első aranykorát 1919-től 1929-ig élte. A klub sorozatban öt alkalommal nyerte meg a katalán kupát, emellett három ízben (1925-ben, 1926-ban és 1928-ban) hódították el a spanyol labdarúgókupát. Az utóbbi két spanyol labdarúgókupa győzelmet megismételt mérkőzésen szerezte meg a csapat a Real Sociedad ellenében. Az összecsapások hőse a kiemelkedő teljesítményt nyújtó Plattkó Ferenc volt. A magyar labdarúgó tiszteletére Rafael Alberti költeményt írt. A csapatban olyan kitűnő labdarúgók szerepeltek, mint Samitier, Alcántara, Zamora, Sagi, Piera és Sancho. Az FC Barcelona ebben az időszakban vált a katalán hazafiasság szimbólumává. 1924-ben, a klub fennállásának 25. évfordulóján már 12 207 pártoló tagja volt. Az eseményt az ismert plakátrajzoló művész Josep Segrelles örökítette meg. Az első hivatalos spanyol labdarúgó-bajnokságra az 1928–1929-es szezonban került sor. Az FC Barcelona az első osztályban indult és megszerezte az első bajnoki címét, betetőzve ezzel a korszak sikereit.[2]
A pályán kívül azonban számos tényező befolyásolta a klub működését. 1925. június 14-én egy hazai mérkőzés alkalmával az FC Barcelona szurkolói kigúnyolták a spanyol nemzeti himnuszt. Válaszul Miguel Primo de Rivera spanyol diktátor hat hónapra bezáratta a Barcelona hazai pályáját. A büntetést végül három hónapra csökkentették, emellett Gampert lemondásra kényszerítették. A klub alapítója 1930. július 30-án hunyt el. Ebben az időszakban a politikai harcok visszavetették a sport szerepét a spanyol társadalom egészében. Ennek megfelelően az FC Barcelona teljesítménye visszaesett, bár továbbra is voltak tehetséges játékosai Martí Ventolrà, Josep Raich és Josep Escolà személyében. Az egyesület végül pénzügyileg, társadalmilag és a sport terén is válságba jutott. Bár a csapat hat alkalommal diadalmaskodott a katalán kupában (1930-ban, 1931-ben, 1932-ben, 1934-ben, 1936-ban és 1938-ban), a spanyol labdarúgó-bajnokság első osztályában meglehetősen sikertelen volt és számos szurkolót vesztett.[2]
A spanyol polgárháború kitörése után egy hónappal a klub elnökét, Josep Sunolt Francisco Franco csapatai Guadalajaraközelében meggyilkolták. A játékosok ekkor Mexikóban és az Egyesült Államokban egy túrán vettek részt és ennek köszönhetően a klub vagyona megmenekült, azonban a csapat fele száműzetésbe vonult Mexikóba és Franciaországba.1938. március 16-án falangista bombamerénylet érte az egyesület társasági klubját. Pár hónappal később pedig a katalánhazafiasság jelképeként az egyesület francói befolyás alá került. A sok viszontagság következtében a klub tagsága 3486 főre csökkent.[2]
1940 márciusában Francisco Franco támogatója, Marqués de la Mesa Rsta került a klub élére. Ezt követően az egyesület nevét az angolosan hangzó Fútbol Club Barcelonáról a spanyolosabb hangzású Club de Fútbol Barcelonára változtatták. Az eredeti nevet végül 1973-ban vette vissza a klub. Emellett a katalán címer 4 vörös sávját kettőre csökkentették és ezt csak1949-ben állították vissza. Az 1940-es években stabilizálódott a csapat helyzete. 1942-ben sikerült megnyernie a spanyol labdarúgókupát. A következő szezonban a Real Madrid CF elleni botrányos kimenetelű összecsapás után, melyen a csapat fenyegetettségben játszott, lemondott a Barcelona elnöke. A spanyol bajnoki címet ezt követően 1945-ben, 1948-ban és1949-ben is elnyerte a csapat és 1949-ben a latin kupában is sikerült diadalmaskodnia. A korszak meghatározó játékosai a következő labdarúgók voltak: César, Basora, Velasco, Curta, a Gonzalo testvérek, Seguer, Bíosca és Ramallets. 1949-ben, a klub fennállásának 50. évfordulóján a Barcelona 24 893 főnyi tagsággal rendelkezett, mérlege pedig 21 katalán, 9 spanyol kupagyőzelem és 4 bajnoki cím volt.[2]
A Kubala-korszak és az 1960-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
1950 júniusában érkezett a klubhoz a magyar származású Kubala László és ezzel egy új korszak vette kezdetét az FC Barcelona életében. A csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott és ennek köszönhetően az 1951–1952-es és az 1952–1953-as szezonban is sikerült megnyernie a spanyol labdarúgó-bajnokságot, valamint 1951-ben, 1952-ben és 1953-ban aspanyol labdarúgókupát. Emellett az 1951–52-es idényben az FC Barcelona elhódította a latin, az Eva Duarte és a Martín Rossi kupákat is. A legendás támadósor tagjai a következő labdarúgók voltak: Estanislao Basora, César Rodríguez Álvarez,Kubala László, Tomás Moreno és Eduardo Manchón. A kapuban pedig Antoni Ramallets rendkívüli teljesítményével hívta fel magára a figyelmet. A labdarúgó öt alkalommal bizonyult a spanyol labdarúgó-bajnokság legjobb kapusának az 1951-től1960-ig terjedő időszakban. Ezzel ma is ő vezeti az ezért adományozott Ricardo Zamora-trófea örökranglistáját.[2][3]
Kubala ekkora már a csapat legendás játékosa lett. A magyar labdarúgó 1952. február 10-én egy mérkőzésen egymaga hét gólt szerzett. 1953-ban nem sikerült az argentin Alfredo Di Stéfano leigazolása és a labdarúgó a rivális Real Madrid CF-hez igazolt. A csapat népszerűsége, melyben kiemelkedő szerepe volt Kubala Lászlónak, szükségessé tette egy új, nagyobb és korszerűbb stadion megépítését. A magyar labdarúgót 1999-ben minden idők legjobb Barcelona játékosává választották. A ma is használatban lévő Camp Nou Stadion átadására 1957. szeptember 24-én került sor és 90 ezer férőhellyel rendelkezett. Ekkor a klubnak már 40 ezer pártoló tagja volt. 1957-ben ismét sikerült elnyerni a spanyol labdarúgókupát, melyet 1959-ben és 1960-ban újabb bajnoki címek követtek. Emellett a csapat 1958-ban és 1960-ban is megnyerte avásárvárosok kupáját. Ekkor Kubala mellett már Czibor Zoltán és Kocsis Sándor is a csapat tagja volt. Rajtuk kívül még olyan kiváló labdarúgók szerepeltek a csapatban, mint Evaristo, Eulogio Martinez, Suárez, Villaverde, Olivella, Gensana, Segarra, Gracia, Vergés és Tejada.[4][5][6]
1960-ban Luis Suárez a kiemelkedő teljesítményével az FC Barcelona első aranylabdával díjazott játékosa lett. Ennek ellenére az 1960-as években nem sikerült megismételni a korábbi sikereket. A csapat mindössze három kupasikert könyvelhetett el. 1963-ban és 1968-ban a spanyol, 1966-ban pedig a vásárvárosok kupájában diadalmaskodott a csapat. A klub viszonylagos sikertelensége ellenére mégis egyre népszerűbb lett, mivel a katalán nép egyre inkább a katalán öntudat jelképeként tekintett az egyesületre. Ebben az időben a diktatúra kemény kézzel kívánta elfojtani a katalán identitást. Ennek következtében lett közismert a „Més que un club” (több, mint egy klub) kifejezés is.[4][7]
1970-től és 1988-ig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A hatvanas évek – az 1966-os vásárvárosok kupája-győzelem ellenére – kétségtelenül hanyatlást hoztak az egyesület számára, azonban Johan Cruyff érkezése jelentős változást hozott a klub életében. A holland játékos 1973. október 28-án mutatkozott be az FC Barcelona csapatában. Vele a csapat teljesítménye jelentősen feljavult és a Barcelona megnyerte a spanyol labdarúgó-bajnokságot. A szezon csúcspontját a Real Madrid CF 5:0 arányban való legyőzése jelentette. A támadó alakzatban az 1973-ban és 1974-ben is aranylabdával díjazott Cruyff mellett Carles Rexach, Juan Manuel Asensi, Hugo Sotil és Marcial nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A bajnoki cím megszerzése egybeesett a klub fennállásának 75. évfordulójával, melynek megünneplése valóságos társadalmi esemény volt. Az évforduló számos katalán művészt, írót és énekest ihletett meg és ekkor született a Barcelona jelenleg is használatban levő indulója a Cant del Barça is.[3][8]
Francisco Franco 1975-ben bekövetkező halála után bekövetkezett Spanyolországdemokratizálódása. Ez jelentős változásokat hozott a labdarúgás területén is, mivel ezt követően a klubok igazgatása is demokratikussá vált. Az elnöki pozícióba Josep Lluís Núñezt választották, aki ezt követően a klub történetében a leghosszabb ideig látta el az elnöki teendőket. Cruyff jövetele azonban nem igazán hozta vissza az aranykorszakot. Az FC Barcelona nyert ugyan egy bajnoki címet, de nem sikerült visszaszereznie az uralmat a spanyol futballban, pedig a vezetőség mindent megtett azért, hogy a Barcelona Spanyolország és Európa csúcsára kerüljön. A klub vezetése számos ismert és világhírű labdarúgót igazolt a siker érdekében. A csapatba olyan játékosok érkeztek, mint Johan Neeskens, Allan Simonsen, Hans Krankl, Bernd Schuster, Diego Maradona, Mark Hughes és Gary Lineker. Ennek ellenére az újabb bajnoki cím elnyerésére csak az 1984–85-ös szezonban került sor. A bajnokcsapat kulcsjátékosai a következő labdarúgók voltak: Javier Urruticoechea, Julio Alberto, Migueli, Archibald, Schuster és a csapatkapitány Alexanco. A következő hazai sikerre azonban az 1990-es évekig kellett várni.[9][10]
A spanyol labdarúgókupában a csapat jóval eredményesebb volt ebben az időszakban és öt alkalommal is elnyerte a trófeát (1971-ben, 1978-ban, 1981-ben, 1983-ban és 1988-ban). A Kupagyőztesek Európa-kupáját pedig két alkalommal nyerte meg (az 1978–79-es és az 1981–82-es szezonokban). A legrangosabb sorozatban, a bajnokcsapatok Európa-kupájában és az UEFA-kupában azonban nem sikerült áttörést elérni. A klub népszerűsége a fenti időszakban egyre nőtt. A tagok száma1974-ben 66 000, 1978-ban 77 000, 1986-ban pedig már 108 000 volt. Emellett a szurkolói klubok száma is növekedésnek indult. Számuk 1979-ben 96, 1993-ban pedig majdnem 700 volt.[10][11][12]
1988-tól 2000-ig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Johan Cruyff és az „álomcsapat”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Jelentős változás állt be az eredményesség terén Johan Cruyff 1988-as érkezésével. Cruyff edzőként visszatérve egy sikeres, nyerő mentalitású csapatot állított össze, amelyet a közvélemény csak „álomcsapatként” emlegetett. Ebben az időszakban olyan játékosok járultak hozzá a sikerekhez, mint Hriszto Sztoicskov, Ronald Koeman, Michael Laudrup ésAndoni Zubizarreta kapus. A csapat az 1988–89-es szezonban a kupagyőztesek Európa-kupáját, 1990-ben pedig a spanyol labdarúgókupát hódította el. Emellett a spanyol labdarúgó-bajnokságban is legyőzhetetlen bizonyult, így 1991 és 1994között négy bajnoki címet nyert. A legnagyobb sikerre azonban az 1991–1992-es szezonban került sor, amikor a klub először megnyerte a bajnokcsapatok Európa-kupáját is. A döntőre 1992. május 20-án került sor az olasz Sampdoria ellen. A mérkőzést Ronald Koeman briliáns szabadrúgásgóljával nyerte meg az FC Barcelona. A kupagyőztes csapat tagjai a következő játékosok voltak: Zubizarreta, Nando, Ferrer, Koeman, Juan Carlos, Bakero, Salines (Goikoetxea), Stoitchkov, Laudrup, Guardiola (Alexanko) és Eusebio. Az 1993–1994-es szezonban, az UEFA-bajnokok ligája döntőjében elszenvedett vereséggel azonban lezárult az „álomcsapat” korszaka. 1996-ban Cruyff vitatott körülmények között távozott a klubtól. A sikeredző távozása mélyen megosztotta a rajongókat és ez az ezt követő sikerek ellenére a későbbiekben is éreztette a hatását. Ez a megosztottság vetett véget Josep Lluís Núñez elnökségének is 2000-ben.[10][11][13][14]
A Van Gaal-korszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Cruyffot Bobby Robson követte. Az angol edző azonban rövid idő elteltével távozott és a helyére az AFC Ajax sikeredzőjeLouis van Gaal érkezett. Az új edzőkkel az FC Barcelona az 1996–97-es szezonban is megnyerte a kupagyőztesek Európa-kupáját és két egymást követő bajnoki címet szerzett. A sikerek ellenére egyre inkább növelte a megosztottságot az az érzés, hogy lezárult egy fontos és sikeres korszak az egyesület életében. A holland edző a klub egyik legellentmondásosabb edzője volt. Viszonylagos sikerei ellenére érzelemmentes hozzáállása és taktikája a szurkolókban ellenérzést keltett. Különösen népszerűtlen volt a hazai tehetségek eladása, valamint a holland játékosok tömeges leigazolása miatt (összesen nyolc honfitársát szerződtette). Sokan kritizálták szigora és az erőnléti edzések intenzitása miatt is. A sajtóval állandóan hadban állt, a kritikákat pedig mereven elutasította. Az 1999–2000-es szezon sikertelenségére való tekintettel Josep Lluís Núñez távozott az elnöki posztról. Louis van Gaal Núñezzel szolidaritást vállalva szintén távozott a klubtól 2000-ban.[14][15][16][17][18][19]
2000-től[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Núñez helyett Laporta (2000–2008)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Núñez és van Gaal távozása mély emléket hagyott a szurkolókban, de ugyanígy volt a csapatkapitány-helyettes Luís Figoval is. A portugál kultikus hős lett, a katalánok úgy érezték, egy közülük. Nehezen emésztették meg a játékos az ősi rivális Real Madridba való igazolását, mikor új csapatával a Camp Nouba látogatott, extrém fogadtatásban részesítették. Első visszatérése alkalmával egy disznófejet és egy teljes üveg whiskeyt dobtak felé a nézőtérről.[20] A következő évben a menedzserek "egymás kezébe adták a kilincset". van Gaal utódja Llorenç Serra Ferrer lett, aki nagy játékosmozgás után rosszul kezdte a bajnokságot, ráadásul a Bajnokok Ligájából is kiestek az első körben. A szezon végén Carles Rexach ugrott be a menesztett menedzser helyére és a bajnokság utolsó fordulójában kiharcolta a BL-szereplést. Habár jobban szerepeltek a La Ligában, a Bajnokok Ligájában pedig az elődöntőig meneteltek, Rexachkal nem kötöttek hosszútávú szerződést, 2002. nyarán visszatért Louis van Gaal. A csapat az előző évtizedek leggyengébb teljesítményével indította a bajnokságot, a nemzetközi kupában is rosszul szerepeltek, a csapat 2003 februárjában a 15. helyen állt. Ez a holland szakember menesztéséhez vezetett, helyére Radomir Antić érkezett, aki a 6. helyig vezette a Barcelonát. A szezon végén nem hosszabbították meg a szerződését, a klubelnök Joan Gaspart is távozott, mivel "uralkodásának" három éve alatt a klub összességében rosszul szerepelt.[21]
A júniusra kiírt elnökválasztást egy ügyvéd, bizonyos Joan Laporta Estruchnyerte, a csapat új edzője a korábbi holland válogatott AC Milan-sztár Frank Rijkaard lett. A pályára egy fél csapatnyi külföldi játékos (pl. Ronaldinho, Deco,Henrik Larsson, Ludovic Giuly, Samuel Eto’o) érkezett, melléjük az utánpótlásból felkerült többek között Carles Puyol, Andrés Iniesta, Xavi ésVíctor Valdés, az új állománnyal ráléptek a sikerek útjára. A 2004–05-ös szezonban a Barcelona megnyerte a La Ligát, a Spanyol Szuperkupát, Ronaldinho első, Eto’o harmadik helyen végzett a FIFA Az év labdarúgója-szavazásán.[22]
A 2005–06-os szezonban a Barcelona megvédte címét a bajnokságban és a Szuperkupában egyaránt. A bajnoki szezon csúcspontja a Real Madrid 3–0-ás legyőzése a Santiago Bernabéu stadionban. Ez volt Rijkaard második győzelme a fővárosi arénában, ezzel ő lett a Barcelona első edzője, akinek ez sikerült. Ronaldinho 2.; a katalánok 3. gólja után a Real Madrid szurkolói felállva tapsoltak.[23] A Bajnokok Ligája döntőjében 2–1-re verték az angol Arsenalt. A 10 emberre fogyatkozott Arsenal kevesebb mint 15 perccel a vége előtt még 1–0-ra vezetett, de Sebastian Larsson becserélése győzelmet ért, a svéd csatár utolsó Barcelona-mérkőzésén gólpasszt adott Samuel Eto’onak és a szintén csereként beálltJuliano Bellettinek, 14 év után nyertek újra valamely európai kupasorozatban.[24] A jobb oldalon látható a kezdőcsapat.
Habár erősen kezdtek és mindenhol a favoritok közé tartoztak, a 2006–07-es szezontserlegek nélkül fejezték be. Az előszezonban Amerikában játszottak felkészülési mérkőzéseket, amelyeken megsérült többek között a legjobb góllövő, Eto’o és a feltörekvőLionel Messi. A kameruni csatárról ráadásul kiderült, kritizálta az edző Frank Rijkaardot és Ronaldinhot.[25] Ronaldinho szintén elismerte, hogy rossz formában van.[26] A bajnokság legnagyobb részében a katalánok álltak az első helyen, azonban az újév után a Real Madrid megelőzte őket és megnyerte a bajnokságot. A gránátvörös-kékek a Copa del Reyelődöntőjéig jutottak, ott a Getafe elleni első találkozót 5–2-re nyerték, Messi Diego Maradona Évszázad góljához hasonló találatot szerzett, de a visszavágót 4–0-ra elbukták. Részt vettek a 2006-os FIFA-klubvilágbajnokságon is, de a döntőben egy kései találattal a brazil Internacional diadalmaskodott.[27] A bajnokok ligájában a nyolcaddöntőben estek ki a későbbi ezüstérmes Liverpool ellen, az angol csapat idegenben lőtt több góllal ment tovább.
A következő szezonban harmadikak lettek a bajnokságban, a bajnokok ligájában és a Copa del Reyben is az elődöntőig jutottak, mindkétszer későbbi győztes (Manchester United ill. Valencia) állította meg őket. A Real Madridtól elszenvedett 4–1-es vereség másnapján Joan Laporta bejelentette, 2008. június 30-tól a Barcelona B edzője,Josep Guardiola veszi át Rijkaard helyét.[28]
A Guardiola-korszak (2008–2012)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A szezon után az FC Barcelona B fiatal vezetőedzője, Pep Guardiola vette át Rijkaard feladatkörét.[28] Guardiola magával hozta az akadémián alkalmazott tiki-taka játékstílust. EladtaRonaldinhot és Decot, a csapatot pedig Xavi,Iniesta és Messi köré építette.
A Barça 4–1-re verte az Athletic Bilbao csapatát a2009-es Copa del Rey-döntőben, rekordnak számító 29. alkalommal nyerve meg a sorozatot. A pár nappal későbbi Real Madrid elleni 2–6-os siker bebiztosította a 2008–09-es szezon bajnoki címét. A római Stadio Olimpicóban rendezett Bajnokok Ligája-döntőben 2–0-ra győzték le a címvédőManchester Unitedot, ezzel ők lettek az első spanyol csapat, akik triplázni tudtak.[30][31][32] A csapat szintén a Bilbao ellen megnyerte a hazai szuperkupát[33] és azeurópai szuperkupát is elhódította a Sahtar Doneck ellenében,[34] ezzel ők lettek az első európai csapat, akik a triplázás után a hazai és az európai szuperkupát is megnyerték. 2009 decemberében a katalánok nyerték a 2009-es FIFA-klubvilágbajnokságot,[35] ezzel ők lettek az első csapat, akiknek sikerült a sextuple.[36] A Barcelona 2010-ben két rekordot is megdöntött a spanyol labdarúgásban: 99 pontot szereztek a La Ligában és 9. alkalommal nyerték meg a spanyol szuperkupát.[37][38]
A szezon végén a nyári átigazolás egyik legnagyobb szenzációjaként a Barcelona megszerezte Zlatan Ibrahimovićot az Intertől, 43.25 millió euróért és Samuel Eto'ojátékjogáért, azonban ez a szezon már nem volt olyan sima, mint az előző. Az első kellemetlen meglepetés a kupából való kiesés volt: a Sevilla ellen hazai pályán elszenvedett 2–1 arányú vereséget nem tudták ledolgozni idegenben (1–0 a Barcának, idegenben lőtt több góllal továbbment a Sevilla). A BL-ben az elődöntőig mentek: az Internazionale otthonában 3–1-es vereséget szenvedtek, és hazai pályán Piqué egyetlen gólja kevés volt. A drágán megszerzett Ibrahimovicot tavasztól nemigen játszatta Guardiola (a svéd nyáron az AC Milanhoz igazolt). A bajnoki címvédés végül sikerült a Real Madriddal szemben, a katalánok a bajnokság végén 3 ponttal előzték meg a Madridot.
2010–2011-es idényben történt Laporta utolsó nagyobb igazolása, aki a Valencia játékosaDavid Villa volt, aki 1 év után került a katalán csapathoz 40 millió euróért (a 2010–es világbajnokság után kiderült, hogy sokat nyert ezzel a Barcelona, mert a csatár ára a világbajnokság után nagyot ugrott).[39] 2010 nyarán új elnököt választottak Sandro Rosellszemélyében. Sandro Rosell keze alatt érkezett Alexis Sanchez, Mascherano, Adriano és Cesc Fàbregas.[40] A klub történelme legjobb éveit élte, a 2010–2011-es évben a spanyol kupa kivételével minden sorozatot megnyert, ezenkívül a Barcelona 96 ponttal zárt az élen a La Ligában és ezzel sorozatban 3-szor nyerte meg a bajnokságot. A Japánban megrendezett klubvilágbajnokságon pedig 4–0 arányban nyert a brazil Santos ellen, ahol Messi két gólt szerzett, Xavi ésFàbregas pedig egyet-egyet rúgott.[41]
A közelmúlt történelme (2012– )[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
2012 nyarán a klub bejelentette, hogy Tito Vilanova, az addigi FC Barcelona helyettes vezetőedzője, venné át Pep Guardiola helyét a csapatnál, mint edző. Kinevezését követően, Barcelona folytatta sikereit és végül az első helyen végeztek a bajnokságban, ahol 100 pontot szereztek és csak két alkalommal vesztettek. A gólkirály megint Lionel Messi lett, aki 46 gólt szerzett a spanyol bajnokságban.[42] 2013. május-11-én a Barcelona 22. alkalommal lett spanyol bajnok és még hátra volt a bajnoki szezonból 4 mérkőzés. Végül katalánok 15 ponttal előzték meg a rivális Real Madridot. Elérték az elődöntőt aCopa del Rey-ben és a bajnokok ligájaban is, előbbiben a Real Madrid, utóbbiban a Bayern München ejtette ki őket. 2012. december 19-én bejelentették, hogy Vilanova elhagyja az edzői posztot, mert kiújult a rákbetegsége.[43]
2013. július 22-én bejelentették, hogy a Barcelona új edzője a 2013-14 szezonban Gerardo "Tata" Martino.[44] A csapat megnyerte a spanyol szuperkupát az Atlético Madrid ellen, idegenben szerzett góllal.[45] 2014. január 23-án, Sandro Roselllemondott az elnöki posztról és Josep Maria Bartomeu lépett a helyére.[46] A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség kizárta az FC Barcelonát a következő két átigazolási időszakból és megbüntette a spanyol szövetséget is. A katalánok, akik fellebbeztek a döntés ellen, megsértették a nemzetközi átigazolásokra vonatkozó szabályokat, több 18 év alatti futballista szerződtetésénél, ezért alkalmazott a FIFA szankciót.[47]
2014 júliusában Barcelona klub rekordot döntött Luis Suárez leigazolásával az Liverpool-tól, akiért 81 €-94.000.000 €-ot fizettek. Az uruguayi Luis Suárezt a FIFA 9 válogatott mérkőzésről, valamint négy hónapra minden futballtevékenységtől eltiltotta az olasz Giorgio Chiellini megharapásáért a világbajnokságon.[48][49]
2014. december végén a Barcelona fellebbezését a Legfelsőbb Sportdöntőbíróság elutasította és az eredeti tilalmat állították vissza, így a klub nem tud igazolni a 2015 nyári és téli átigazolási időszakában. 2015. január 5-én Andoni Zubizarreta-t menesztették az FC Barcelonától, aki 4 évet töltött el a klubnál sportigazgatóként.[50]
Eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Élvonalbeli bajnoki szereplések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Az FC Barcelona azon ritka klubok közé tartozik, amelyek a spanyol labdarúgó-bajnokság létrehozása óta folyamatosan az első osztály küzdelmeiben vesznek részt. A csapat a 2013–14-as szezon végéig 22 alkalommal volt bajnok, 24 alkalommal ezüstérmes és 12 alkalommal bronzérmes. Ezzel a teljesítménnyel Spanyolország második legeredményesebb csapata. A klub legszebb és legeredményesebb periódusai az élvonalban az 1947-től 1960-ig terjedő időszakban, valamint az 1990-es években voltak. Emellett 2004 óta ismét kiemelkedően teljesít a csapat.[9][51]